Egy újabb féktelen sex & drugs & rock ’n’ roll memoár a sűrűjéből.
Ministry: The Lost Gospels According to Al Jourgensen
Ozzy Osbourne is megnyalná a tíz ujját, ha olvasná. A Ministry nemcsak az ipari metál úttörője, egy elképesztő hangzást hadrendbe állító zenekar, hanem az egyik kedvencem is, így kifejezetten kíváncsi voltam arra, hogy mi zajlott a szögesdrótok mögött, miközben olyan elszabadult rotációs kapa-jellegű riffeket tettek le az asztalra, mint amilyen például a Jesus Built My Hotrod című számban hallható.
Al Jourgensen nem okoz csalódást: humorosan, kritikusan, szarkasztikusan, néha már-már túl őszintén tárja fel a történteket.
Kubából indulunk, Al gyerekként megélte a gyökértelenséget Amerikában, húzós családi traumákon esett keresztül, majd 15 évesen már el is merült a drogok és az alkohol világában. Bármit kipróbált, amit elé raktak, volt bolondok házában, háromszor élesztették újra, levágták az egyik nagy lábujját, kivették a fél gyomrát és egyszer kis híján amputálni kellett a jobb karját.
Zenész akart lenni, de végül rocksztár lett annak minden előnyével és hátrányával.
Megtudhatjuk például, melyik album készítése alatt milyen szerekkel élt. Bármilyen meglepő is, a szintipoptól az ipari metálon át a countryig (!) vezetett az útja, úgyhogy zenei szempontból is bővelkedünk kanyarokban. Al nyíltan beszél függőségeiről, politikai állásfoglalásairól, ufós kalandjairól és arról, miért szereti az Anthraxet, vagy utálja Henry Rollinst, és hogyan kötött életre szóló barátságot Burton C. Bell-lel, vagy Timothy Learyvel. Ez a könyv tocsog a dekadenciában, kemikáliákban, vérben, tragédiában és humorban: mindenből a végleteket kapjuk.
Hamisítatlan Al Jourgensen!
Ha minden jól megy, oda lehet majd helyezni a karácsonyfa alá!