November 18-ig tartó akciónk keretében, ha vásárolsz egy könyvet a honlapomról, ingyen választhatsz mellé egy Silenos-könyvet:
- Mano Negra
- Manu Chao
- Muse
- The Cure
Mindössze annyit kell tenned, hogy rendeléskor a megjegyzés rovatban feltünteted, hogy a négy könyv közül melyikre tartasz igényt!
A Mano Negra Kolumbiában: A jég és a tűz vonata
Manu Chao már ötször koncertezett nálunk, ami azt bizonyítja, van egy stabil bázis, amely nyitott az önfeledt hangulatra, az újlatin derűs bulizásra. Ugyanakkor egyre többen vannak a koncerteken, akik számára újdonság, hogy a szólókarrier egy legendának számító együttes felbomlásakor indult be. A Mano Negra a ’80-as, ’90-es évek fordulóján egyedi zenekarnak számított, melyet Manu és testvére, Antoine alapított, s amely a zenélésen túl mindig valami magasabb célt tűzött ki maga elé – talán éppen ez okozta vesztüket.
Egyik legfantasztikusabb kalandjuk során csatlakoztak egy kolumbiai expedícióhoz, és egy ócskavasból épített vonattal keresztülvágtak a gerillák uralta országon, hogy a legelhagyatottabb településeken, többek között Gabriel García Márquez szülőfalujában, Aracatacában léphessenek fel.
Ez az 1993-as év, és konkrétan ez a turné jelentette a törést az együttesben. A Mano Negra kettészakadt, többen hazatértek, Manu viszont csökönyösen végigcsinálta.
Az úton krónikásként részt vett a két Chao fiú édesapja, Ramón Chao, aki mellesleg neves francia újságíró, az újlatin kultúra elismert népszerűsítője (Le Monde Diplomatique, Le Monde).
Íróként első sikerét Georges Brassens életrajzával aratta, a későbbiek közül pedig az Alejo Carpentier-vel készített interjúkötet és a Juan Carlos Onettiről írott esszékötete számított sikeresnek. Szóval a papa, ez a jó körökben mozgó író ember, A jég és a tűz vonata című könyvében örökítette meg az eseményeket.
A dolog már az ő szempontjából sem egyszerű. Először is konformista ötvenesként végigcsövezni Kolumbiát már eleve ötcsillagos teljesítmény. Ha hozzávesszük, hogy ahhoz kellett asszisztálnia, hogy a két fia addig szépen összesimuló életpályája éppen az ő szeme láttára szakad ketté, akkor magánszemélyként is van ebben a szituációban elég sok megírni való.
És mindehhez Kolumbia szolgáltatja a hátteret a maga nettó életveszélyével: dzsungel, tákolmány-vonat, gerillák, na meg a védelmet jelentő katonaság…
A könyv naplószerűen követi végig az eseményeket, így nem az utólag megszerkesztett, mesterkélt élményt kapjuk meg, hanem a nyers valóságot. Először a szerző szembesül az elemi kényelmetlenségekkel (fürdési lehetőség nuku), majd kicsit bemutatja az országot (gyilkosságok és erőszak mindenfelé), aztán a semleges krónikás ott találja magát a küldetéstudattal indult, de a meghasonlás felé tartó közösség közepén.
Manu Chao – Zene és szabadság
Idézet: „Ők voltak a példa, a fény az éjszakában. Ha egy együttesről beszéltünk, arról, ahogy működik, ahogy viselkedik, ahogy felrúgja a konvenciókat, ahogy mindig kitalál valami újat, és mindenekelőtt ahogy belemerül a dolgokba, mielőtt zenélne, énekelne róluk, akkor a Mano Negrára gondoltunk.”
Manu Chao ma már tömegeknek adhatja elő szociális elkötelezettségről, kozmopolita hozzáállásról és az igazságtalanságokkal szembeni harcias fellépésről szóló dalait. A spanyolnak született, franciának nevelt, de szíve mélyén baszk Manu Chao keserédes, pörgős latin zenéje ugyanis csupán a jéghegy csúcsa, a lényeg a víz alatt bújik meg, erről ez a könyv: zenéről és szabadságról.
Ha kíváncsi vagy, hogyan lett egy külvárosi kocsmabulikból induló utcazenészből az a nonkonformista világsztár, akit ma már mindenki ismer, ebben a könyvben mindenre választ kapsz.
Muse – Az Univerzum lüktetése
Idézet: „Mialatt a lakótársa drogokkal üzletelt, Matt dolgozott – könyékig a szutyokban: a mosdókat takarította egy helyi kempingben, állványokon balettozott, és rakodó-, illetve bontómunkákkal tartotta el magát. Egyszer egy régi bevásárlóközpont bontásánál segédkezett. Eközben Chris 90 fontos heti bérért volt kisegítő egy gitárüzletben. Dom pedig mindenféle munkákat vállalt, volt, hogy diákoknak segített öltözködni a ballagási ünnepélyre.”
A szerző, Ben Myers nem átlagos zenei újságíró, hanem egy kiemelkedő életrajzíró, sőt, költő, aki a Muse történetének a feldolgozása során önmagát is felülmúlta.
A tartalom és az arányok pont megfelelőek ahhoz, hogy a Muse univerzumához kulcsként szolgáló kötet letehetetlen legyen. A történet a kezdetektől, az unalmas angol kisvárostól indul, ahol egymásra talált a három fiatal, akik jobb időtöltést nem találva, zenélni kezdtek. Myers egészen részletesen mutatja be a kezdeti nehézségeket, rávilágít az áttörés pillanatára, és a varázsgombával és ledér csajokkal teli backstage-történeteket sem rejti véka alá. Myers teret hagy a fantáziának, de nem szépít a dolgokon.
A könnyűvérű nőkhöz és mindenféle kábítószerekhez fűződő viszonyuk mellett azonban azt is megtudhatja az olvasó, hogy Matt Bellamyt és társait milyen viszony fűzte a Nirvanához, a Radioheadhez, a Rage Against The Machine-hoz vagy a Queenhez, hogy csak a legnevesebb együtteseket említsem.
Ennek a műnek nagy előnye, hogy a szerző nem rajongóként, hanem profi kritikusként, sőt, oknyomozóként állt a témához, megadva a királynak, ami a királyé, de nem hallgatva el a zenekar botlásait sem.
Robert Smith & The Cure – Vágyak és vallomások
Idézet: „Ha a Madness tagjai úgy vonultak be a történelembe, mint az egész családot szórakoztató popklipek mesterei, akkor a Cure tagjainak is kell egy hely, közvetlenül utánuk. Bugyuta tánc, nyakig felgombolt és kilógó ingek, rúzs, maskarák és szájfesték… Mástól ilyesmit nem kaphat az ember.”
Richard Carman Vágyak és vallomások című könyve alapos mű, a tagok minden lépéséről beszámol, és minden albumot számonként végigelemez. Az igazi izgalom ugyan hiányzik belőle, és egy cseppnyi miszticizmus is egy magasabb szintre emelhette volna Carman írását, cserébe viszont pontos képet kapunk a zenekar nem mindennapi útjáról. A szerző nagy hangsúlyt fektet a Banshees és Robert Smith kapcsolatára, ami a két zenekar hasonlóságai mellett azért is érdekes, mert Smith egy ideig ugye erősen hezitált, melyikben folytassa karrierjét.
Egy másik érdekes fejezete a könyvnek, amelyik kifejezetten a goth stílust, illetve a darkokat veszi górcső alá. Carman a gyökerektől napjainkig végigveszi a goth mérföldköveit és zászlóshajóit, így mutatva rá, hogy a The Cure hol és miért lóg ki ebből a sorból. A mű egy kicsit száraz tehát, hiányzik belőle a zenekar légiessége és elvontsága, de ennyi ellentmondás azért belefér, főleg, ha felidézzük, hogy a főszereplő arra a kérdésre, hogy „mi a három legfontosabb dolog a világon?”, azt válaszolta, hogy „pénz, pénz, pénz”.
Ezek után tényleg jobban tesszük, ha egy olyan könyvet olvasunk el a The Cure-ról, amelynek szerzője két lábbal áll a földön.
Köszönet és hála a Silenos Kiadónak!
Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is tudjanak az akcióról!